Kontinuitások másképp

Harlembe 15 évvel ezelőtt fehér embernek nem volt ajánlatos belépnie: a fekete gettó, az illegális drogok, az illegális fegyverek, a bűnözés fellegvára volt. Aztán jött Giuliani és rendet tett, könyörtelenül leszámolt a drog dealerekkel és a bűnözéssel; tömeges fehér turisták látványa egykor elképzelhetetlen volt – mindezt egy szenegáli taxis mesélte, aki mitután megtudta, hogy Magyarországról jövünk, egyből az első világháború kirobbanásának okáról, Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolásáról beszélt (Crna Ruka is megvolt!), illetve Magyarország szövetségeseit sorolta, majd a háború elvesztését. Engem meglepett tudása, ő csak annyit mondott, hogy ez alap történelem és az iskolában tanulta. Lehet, bár elképzelhető, hogy inkább muzulmán vallása miatt tudta, vagy abban a szenegáli csapatban szolgált valamelyik felmenője, aki a Monarchia területén állomásozott.

Egyébként Húsvét Vasárnap volt és Gospelre igyekeztünk. Az Abessynian honlapján jelezték, hogy Húsvétkor nem fogadnak turistákat, így a Greater Refugee Temple-be tartottunk. Időben érkeztünk, az Istentisztelet előtt másfél órával, a helyi szervezők pedig kézsségesen  fogadtak bennünket és felvezettek a karzat hátsó részére, nagyjából háromszáz másik turistával együtt. Ültünk, vártunk, készülődtünk az együtt ünneplésre. És elkezdődött a Húsvéti Feltámadási a kórus spontán éneklése. Mindenki felállt, mi is, majd legnagyobb meglepetésünkre a karzat egyik felét elkezdték kiterelni. Nem értettük, de sokat nem értetlenkedhettünk, mert hamarosan már mi is lefele baktattunk a hátsó lépcsőn és az utcán találtuk magunkat. ’Nincs hely, nincs elég hely’ – mondták a szervezők, ezért kellett a templomot elhagynunk. Ott álltunk kérdőn, hogy, akkor egyáltalán miért engedtek be bennünket, hiszen a tömeg látható volt. Erre is ugyanazt a választ kaptuk. Érdekes fintora ez a történelemnek – a megkülönböztetés továbbél, csak most a fehér rassz lett az „elnyomott kisebbség”, igaz sokkalta elegánsabb kivitelezésben: be is mehettünk, de ott sem maradhattunk.

A sűrített harlemi élmény ezzel nem ért véget, egy sarokkal arrébb újabb templom, és a Húsvéti ünneplés épp akkor kezdődött, ahogy beléptünk. Spontán improvizáció, húsvéti önkívület, Hallelujah, a passió teljes újraélése a feltámadás katarzisával. Folyamatos párbeszéd a hívek és a tiszteletes között, blues improvizációba átcsapó prédikáció, zenei válaszok hol a rézfúvosok önfeledt játékával, hol pedig zongora és basszus felszabadult rögtönzésével. A zongoránál nincs állandó zongorista, akinek épp kedve van, játszik, mesterien. Ahogy a zenekar tagjai sem egyszerre érkeznek – ki előbb, ki később, de mindig teljes az összhang. Blues, jazz improvizáció a Bibliára, tökéletes performance.

kng