Bosznia-Hercegovina varázsa

"A vallás politika, a lelkében azonban minden ember egy." Ezt a mondatot egy perzsa szőnyegkereskedő mondta, a Morica Han-ban, Szarajevóban. Hogy mennyire akart hízelegni, vagy éppen a multikulturalizmust egy mondatban minden tételében megcáfoló igazságot terjeszteni, vagy amolyan vallási toleranciát hirdetni az iszlám kellős közepén, nem tudom. Mindesetre a magyar eredetmondát tökéletesen ismerte, és természetesen igazolva, hogy a perzsa és magyar törzsek rokonok, Mezopotámia a bölcső. Bár itt erős gyanúm volt, hogy csupán egy két és fél éven keresztül készülő kézi csomózású, selyem perzsaszőnyeget szeretett volna rám sózni, 16000 eurós törzsi-baráti áron. Hiába, sajnos már keresztény vagyok, mondtam neki, de ő csak mosolygott, és ismét megerősítette az egységes emberiségbe vetett hitét.

Node, hogy kerül egy iráni, bocsánat perzsa, Szarajevóba, egyáltalán milyen a lakosság etnikai összetétele, vagy éppen a helyes kérdésfelvetés úgy hangzana, hogy milyen a vallási összetétele a föderáció fővárosának, és magának a föderációnak? A vallás és etnikai származás közötti distinkció azért is szükséges, mert voltaképpen a bosnyák nemzeti öntudatra ébredés a 60-as 70-es évekig rejtve maradt, és igazán meghatározóvá a jugoszláv örökösödési háború vált; fejkendők és sertéshús tilalom addig nem létezett. Mind az Oszmán Birodalom, mind az Osztrák-Magyar Monarchia, sőt azt követő államalakulatok is elsősorban vallási alapon tett különbségeket. Természetesen a szerb nemzeti öntudat a Crna Ruka mozgalommal hamar nyilvánvaló lett az egész világ számára.

Tehát a vallás felöl közelítve Szarajevó lakossága muzulmán, de vannak ortodoxok, katolikusok és zsidó közösség is, bár a többség számára a vallási töltet népszokássá szelídült. Igaz, azonnal cáfolnom kell magam, mivel statisztikai adatok alapján az egy főre jutó mecsetek, dzsámik száma Bosznia-Hercegovinában a legmagasabb, megelőzve az összes arab országot. Gomba-módra bújnak elő a hegyoldalakból a vakító fehér templomocskák, mindenféle adományokból: maláj, indonéz, szaúdi, kuvaiti iszlám közösségektől. És nem csak mecseteket építenek a kuvaiti, szaúdi befektetők, hanem szállodákat, gyárakat vesznek és nagy valószínűséggel cserébe a Boszniában található vízbázis érdekli őket igazán (boszna szó jelentése víz, és az iszlám számára a mosakodásnak, a tisztaságnak fontos szerepe van). De ez csupán spekuláció.

Már ramadan idején járunk, de a kávézók, éttermek egész nap tele vannak, egy jó erős török (sic!) bosnyák kávéra mindig, mindenkinek van ideje. Valahogy az emberek nem rohannak itt el egymás mellett, leülnek, beszélgetnek, meghallgatják egymást. A müezzin imára hív, egy-két boltocska tulajdonosa zárja be üzletét és szalad a dzsámiba imára. A ramadam számunkra akkor válik hihetővé, amikor napnyugtakor ágyúlövés jelzi, véget ért az aznapi böjt, lehet enni-inni. Bár a Morica Han ágyú lövés előtt is telve volt, sokan csevapot vagy más sült húst, friss túrót esznek; Szarajevó nem kedvez a vegetáriánusoknak.

Az iszlám valóban jól látható és érezhető Szarajevóban, de az Oszák-Magyar Monarchia rövid jelenléte is meghatározó képet kölcsönöz a városnak, és voltaképpen Szarajevó ennek a rövid időszaknak köszönheti modernizációját: Európa első (mások szerint Temesvár után a második) ló vontatta villamosa itt indult először, ahogy az első világháború is innen, a Latin-hídról indult pusztító útjára. A történelem itt sűrűsödik, kultúrák, etnikumok, minden egyszerre jelen van, lélegzik és élni akar. A 90-es évek háborúja nem látszik a városon, az arcokon, jóllehet az emlékezetekbe mélyen beleivódott, ahogy a békés egymás mellett élés megszűnését szimbolizáló vegyes házasságok is az emlékezetekben vagy éppen külföldön élnek. A vallási és etnikai feszültség valahol a felszín alatt azonban ott bujkál, a szrebrenicai mészárlás sehol sem felejtődik igazán, és nem lehet tudni, mikor erősödik fel annyira, hogy a föderációnak ezt a formáját szétfeszítse.

De valahogy mégiscsak hiányérzetünk támad; a föderáció legnagyobb támogatója az iszlám mellett szinte láthatatlan. Ahogy sokan azt sem tudják megbocsátani, hogy Európa láthatatlan maradt a Daytoni-szerződés megkötésekor is. Igaz, az erős kompenzációs kényszer egy hidegháborús hangulatot kölcsönöz az országnak, minden hatalomnak megvannak a kegyeltjei. Most azonban béke van.

Mostar egy másik világ, talán mostanra már turistacsapda. Az újonnan felépült Öreg-híd, magyar mérnökök segítségével, kiválóan szimbolizálja a horvát-bosnyák újra összekapcsolódást, a megbékélést talán. A tömeg mindkét irányba hömpölyög, bár a kettős, bosnyák-horvát intézményi struktúra valóság, két kórház, két tűzoltóság, két rendőrség. És itt a szimbólumok versenye továbbfolytatódik: keresztek és keresztek és keresztek mindenütt. Innen tudjuk biztosan, hogy már Hercegovinában járunk.

A csúcspont Medjugorje, ahol a Mária jelenésnek 1981-ben komoly üzenete volt az egész térség számára. Mára azonban be kell lássuk, Szűz Mária iparággá vált, a giccs ural mindent, Máriát minden méretben lehet kapni, ahogy rózsafűzért, keresztet, szentcsaládot és minden egyéb tárgyakat, csecsebecsét. Talán még a limonádé is szentelt vízből készült...

Csak remélni tudjuk, hogy nem a szimbólumok harcába süpped Bosznia-Hercegovina, nem a mecset és kereszt számok döntik el, ki az értékesebb, hanem igazolva perzsa szőnyegkereskedőnket, csak az ember számít.

kng