Brüsszel, 2011. április 19.
Mindez persze a képi, elképzelt virtuális térben keletkezik, majd önálló életet él. A virtuális képi világban a karakterek, történetek leegyszerűsödnek, nem szükségesek a kimunkált jellemek, az okozatiság követelménye elködösödik, a jellemfejlődés pedig ritkán fordul elő. Egyszerű jelzős szerkezetek a modern mítoszok statikus szereplői (pl szőrös barbárok - értsd magyarok), de különleges attribútumuk, hogy érzelmeken alapulnak, érzelmekhez társulnak, társíthatók: az érvelést pótolja úgymond az indulat.
A mitikus történet pedig újra-és újraszövődik, helyi sajátságoknak megfelelően színezve, hiszen mégis csak érthetővé kell válnia a mítosznak helyi szinten is (pl a magyar alkotmányozási folyamat, milyen hatással lehet/vagy van összefüggésben a brit (angol (sic!), vagy német stb társadalmakra, politikai berendezkedésekre).
A történet azonnali fogyasztásra készül, és azonnali reagálásra vár, az érzelmi töltet így fenntartható: azonnali, sokszor végig sem gondolt válaszok, kommentek árasztják el a virtuális teret, a circulus vitiosus megállíthatatlan. És minden érvelés a valóságot képzeli magáénak.
Selma Jones és Leigh Philips is mítosz-gyáros. Érveléseikben az általuk interpretált események tényként szerepelnek, illetve alkalmazzák a másik mítosz-gyártó stratégiát, a meg nem történt események következményeinek boncolgatását. Igaz, bonyolult folyamatok, helyi sajátságok (ráadásul egy beszélhetetlen nyelven) megértése hosszadalmas és fárasztó, marad tehát a leegyszerűsített karakter és érvelés. Ez a "Nyugat" mítosza a "Kelet"-ről - egy negatív mese, persze. Mesélni pedig sokan szeretnek.
Folyt. köv.
K-NG
